Nosztalgia - 5. (befejező) rész

Nosztalgia - 4. rész folytatása

Aztán a dolog stagnált, mígnem Gazdasszony kitalálta, hogy kapjuk közösen a vacsorát. Na én ekkor három napig nem tudtam enni, de végül én is rájöttem, miről beszél Zénó, mikor azzal nyugtatgatott esténként, hogy ő is a falkába tartozik.
A dolog így idáig jutott:

 és mikor Jázminka is ideköltözött, őt már sokkal könnyebben megszoktam. Meg Zénó is.
Most meg bezzeg az a baj, hogy a macskák úgy el tudnak tűnni az Emberek szeme elől, hogy nem győzik keresni!

Nosztalgia - 4. rész

A Nosztalgia - 3. rész folytatása

Gazdasszony türelme és Bonci macskabőrbe bújt kutya mivolta megtette hatását: Nem volt könnyű ösztöneimet legyűrni - bevallom, teljesen még mára sem sikerült -, de a sok közös párizsizásnak, tejezésnek, simogatásnak és Embereink sok szentbeszédének köszönhetően (még ma is cseng a füleimben: Bonci nagyon aranyos, Boncit nagyon szeretjük, Bonci itt lakik, és olyan aranyos, mint Ti, Bonci szeret Téged, Te is szeresd őt blabla) eljutottam odáig, hogy 4 lépésre beengedtem Boncit a lakásba.

Azért rajta tartottam a szemem még sokáig. Így legalább sose tudott elbújni az Emberek elől, tőlem tudták mindig, hol van: amerre nézek.

A kályha mögött

no comment...

Nosztalgia - 3. rész

Nosztalgia - 2. rész folytatása
Nekem aztán semmi bajom nem volt a lábnyalókkal. Én csak türelmesen vártam, hogy rájöjjenek: élhetünk együtt. Mindent meg is tettem ennek érdekében. Sose fújtam rájuk, sose provokáltam őket. No persze ez az én érdekem is volt, a hideg tél közeledtével jobb volt nekem is bent a házban, mint lent a pincében.
Még a reggeli langyos tejemet is megosztottam velük, persze magamban nagyokat kacagtam, annyira vicces volt, ahogy Luca próbálja belegyömöszölni az orrát a tejes tálamba!
De hiába minden, Luca csak addig volt nyugton, amíg a tej előtte volt, ahogy elfogyott, indult a vadászat...

Nosztalgia - 2. rész

Nosztalgia - 1. rész folytatása
Én nem igazán értettem, hogy a Lucának mi baja a Boncival. Hiszen egyértelmű volt, hogy most már ő is a falkához tartozik. Én persze kifejezettem örültem neki, mert legalább az emberek láthatják, hogy ééén bundám nem fekete. Hanem sötétbarna. Csokibarna. De ha rossz a pék, akkor akár zsemleszínű, de maradjunk inkább a csokibarnánál. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem is volt olyan rossz egy tálból tejezni.
Embereink persze nevettek azon, hogy Bonci jelenlétében csóválom a farkájam (ahogy én gondoltam), de közben befeszítettem magam (ahogy Lucától láttam).