2009. november 22., vasárnap

Nosztalgia - 5. (befejező) rész

Nosztalgia - 4. rész folytatása

Aztán a dolog stagnált, mígnem Gazdasszony kitalálta, hogy kapjuk közösen a vacsorát. Na én ekkor három napig nem tudtam enni, de végül én is rájöttem, miről beszél Zénó, mikor azzal nyugtatgatott esténként, hogy ő is a falkába tartozik.
A dolog így idáig jutott:



 és mikor Jázminka is ideköltözött, őt már sokkal könnyebben megszoktam. Meg Zénó is.
Most meg bezzeg az a baj, hogy a macskák úgy el tudnak tűnni az Emberek szeme elől, hogy nem győzik keresni!

2009. november 15., vasárnap

Nosztalgia - 4. rész

A Nosztalgia - 3. rész folytatása

Gazdasszony türelme és Bonci macskabőrbe bújt kutya mivolta megtette hatását: Nem volt könnyű ösztöneimet legyűrni - bevallom, teljesen még mára sem sikerült -, de a sok közös párizsizásnak, tejezésnek, simogatásnak és Embereink sok szentbeszédének köszönhetően (még ma is cseng a füleimben: Bonci nagyon aranyos, Boncit nagyon szeretjük, Bonci itt lakik, és olyan aranyos, mint Ti, Bonci szeret Téged, Te is szeresd őt blabla) eljutottam odáig, hogy 4 lépésre beengedtem Boncit a lakásba.



Azért rajta tartottam a szemem még sokáig. Így legalább sose tudott elbújni az Emberek elől, tőlem tudták mindig, hol van: amerre nézek.

2009. november 11., szerda

A kályha mögött

no comment...


2009. november 8., vasárnap

Nosztalgia - 3. rész

Nosztalgia - 2. rész folytatása
Nekem aztán semmi bajom nem volt a lábnyalókkal. Én csak türelmesen vártam, hogy rájöjjenek: élhetünk együtt. Mindent meg is tettem ennek érdekében. Sose fújtam rájuk, sose provokáltam őket. No persze ez az én érdekem is volt, a hideg tél közeledtével jobb volt nekem is bent a házban, mint lent a pincében.
Még a reggeli langyos tejemet is megosztottam velük, persze magamban nagyokat kacagtam, annyira vicces volt, ahogy Luca próbálja belegyömöszölni az orrát a tejes tálamba!
De hiába minden, Luca csak addig volt nyugton, amíg a tej előtte volt, ahogy elfogyott, indult a vadászat...


2009. november 1., vasárnap

Nosztalgia - 2. rész

Nosztalgia - 1. rész folytatása
Én nem igazán értettem, hogy a Lucának mi baja a Boncival. Hiszen egyértelmű volt, hogy most már ő is a falkához tartozik. Én persze kifejezettem örültem neki, mert legalább az emberek láthatják, hogy ééén bundám nem fekete. Hanem sötétbarna. Csokibarna. De ha rossz a pék, akkor akár zsemleszínű, de maradjunk inkább a csokibarnánál. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem is volt olyan rossz egy tálból tejezni.
Embereink persze nevettek azon, hogy Bonci jelenlétében csóválom a farkájam (ahogy én gondoltam), de közben befeszítettem magam (ahogy Lucától láttam).


2009. október 29., csütörtök

Kályha és fotel

Szeretem a fotelemet.
Szeretem, hogy a kályha mellett van.
Szeretem, ha a kályhában ropog a tűz.
(Köszi, Bonci, ezek szerint hatott a célzás..)

2009. október 25., vasárnap

Nosztalgia - 1. rész

Úgy gondoljuk, tartozunk annyival a kedves blog-olvasóknak, hogy elmeséljük, hogy történt, hogy mi kutyák és cicák ilyen békében lakunk egy fedél alatt. Merthogy nálunk ez nem volt mindig ilyen magától értetődő...
Szóval az egész ott kezdődött, hogy a házat egy "házat fizet, macskát (is) kap" akció keretében vettük birtokba, mely akciót Emberünk kezdeményezett, és az igazság az, hogy Gazdasszony nagyon nem örült neki. Nem mintha bármi baja lett volna a Boncival (akit már egyébként ő nevezett el így: ismerjük a Kis Herceg történetét, igaz?), de amellett, hogy soha korábban nem volt közelebbi kapcsolata egy nyávogó négylábúval sem, tökéletesen ismert engem illetve macskavadász főtulajdonságomat. Kifejtsem? Na jóóóóó. Csak egy példát említek: Amikor a menhelyen meg kellett műteni, és elaltatva feküdtem a műtőasztalon, lógott belőlem az infúzió, egyszóval nem voltam valami jól, és az állatorvosok arra vetemedtek, hogy a mellettem lévő ágyra behoztak egy macskát....
Alig tudtak lefogni, mert majdnem leugrottam a műtőasztalról, hogy jól megkergethessem..
Na szóval, Gazdasszony félt attól, hogy hogy fog minket összeszoktatni. Ez a kép az első lépéseket illusztrálja, amikor még csak lestük egymást a Boncival. Rá se mertem nézni.